Pályázat: felhívás az Európai Év Múzeuma 2021 díjra

Tavaly a leideni Rijksmuseum Boerhaave, egy kicsi holland tudományos és orvostudományi múzeum nyerte el Az év európai múzeuma díjat, amiért most idén is versenybe szállhatnak kis és nagy európai múzeumok egyaránt. 

Kik jelentkezhetnek?

  • új múzeumok, amik a jelentkezést megelőző három évben nyíltak vagy jelentős felújításon, fejlesztésen mentek keresztül
  • múzeumok időszaki, illetve félig állandó kiállításai
  • a múzeum vagy a kiállítás a bírák látogatásának idején (2020 nyár, kora ősz) kész, illetve nyitva van és 2021. június végéig megtekinthető 

Nem pályázhatnak a jelentkezés időpontjában több mint 3 éve nyitva tartó múzeumok, kiállítások, továbbá olyan intézmények, amelyek 2016, 2017 vagy 2018 során már nyújtottak be pályázatot.

Az 1977-ben alapított elismerés célja, hogy a múzeumok innovatív, a társadalom javát szolgáló projektjeire hívja fel a figyelmet. A szakmai megmérettetés arra is lehetőséget nyújt, hogy a különböző országok múzeumai megismerjék egymás kezdeményezéseit. A European Museum Forum elkötelezett az emberi és polgári jogok, a demokrácia, a  fenntarthatóság; a kultúrák, illetve társadalmi és politikai határok közötti hidak építése mellett.

A pályázatok benyújtásának határideje 2020. március 27.

Az elbírálás és a jelentkezés részleteiről tájékozódhat a hivatalos kiírásban, pályázni a jelentkezési lap kitöltésével, a pályázati anyag összeállításával és a jelentkezési díj megfizetésével lehet. Amennyiben bármilyen kérdése felmerül a versennyel kapcsolatban, keresse Nagyné Batári Zsuzsannát, a European Museum Forum magyarországi kapcsolattartóját a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

További információk: https://europeanforum.museum/applications/

via

Tags: